2016. október 15., szombat

7. fejezet - Dávid, Dávid és még mindig ő

7. fejezet

Dávid, Dávid és még mindig ő


Dávid telefonjának borzalmas sípolására ébredtem fel, majd mozgolódására és szerencsére a hang abbamaradt mikor kinyomta az ébresztőt. Megfordultam a takaró alatt és őt láttam, ahogy éppen a ruháit szedi össze a szoba egy-egy pontjáról. Haja kiengedve omlott a vállára és barna szemei ide-oda jártak a szobában. Csak néztem tökéletes alakját és annyira boldog voltam, hiszen az előző éjszaka csodálatos volt. Persze nem reménykedtem semmiben, tudtam, hogy nem kellek neki, ahogy a babánk sem, mégsem bántam meg a történteket.
Mikor észrevette, hogy nézem rám mosolygott és így szólt: - Bocsi, nem akartalak felébreszteni, de edzésre kell mennem. Tudod, holnap meccs van és eléggé nagy rangadó lesz. Szóval oda kell tennem magam.
- Rendben. Amúgy is mennem kellene… – Ültem fel és megnéztem a telefonom, amin az óra fél nyolcat mutatott. Szívesen maradtam volna még az ágyban, ehhez a fantasztikus pasihoz bújva egész nap, de nekem is dolgom volt és mivel láttam, hogy Réka már vagy négyszer hívott tudtam még előtte is jelenésem van. Hogy én mit fogok tőle kapni abba belese akartam gondolni. Néha rosszabb, mint az anyám.
Dávid a fürdőben tevékenykedett, míg én felöltöztem, majd kopogtattak és a szobapincér hozta a reggelinket. Igazán örültem, hogy Dávid ennyire figyelmes, de mikor a kis tálcára rakott virág illatát megéreztem, a rántottáéval, felfordult a gyomrom és az idilli pillanatnak egy gyors reggeli hányás vetett véget.
- Jól vagy? – hallottam Dávid aggódó hangját, miközben leguggolt mellém, a wc kagylóhoz.
- Persze. Ez mindennapos. – Néztem a szemébe, majd elkezdtem mellette készülődni, legalábbis kicsit rendbe akartam magam hozni, a körülményektől eltekintve.

Reggeli közben továbbra is ott lebegett kettőnk között egy kimondatlan dolog, hogy merre tovább. Én tudtam, hogy nem szeretné ezt a babát, nem is akartam erőlködni, hiszen már a legelején megmondta, nem is várom el, hogy megváltoztassa a véleményét. Felfogtam, mégis fájt, hogy ilyen. Azt sem akartam, hogy az éjszaka történtek fényében azt gondoljon rólam, hogy elvárok valamit tőle, pénzt, vagy kapcsolatot. Nem vagyok tini, hogy ezekkel ringassam magam, a vesztembe. Eldöntöttem rég, hogy egyedül felnevelem a babát, mindent megadva számára. Valamint azt a félreértést is örömmel elkerülném, hogy hiú ábrándokba taszítsa magát, hogy majd elvetetem a gyermekünket. Mert ezt kizártam a legelső pillanatban, soha nem lennék rá képes.
 Dávid illedelmesen megvárt, míg evés közben gondolkodtam, majd együtt léptünk ki a szálloda épületéből.
- Hazavigyelek, vagy, mit szeretnél? – kérdezte a kocsijában ülve.
- Nem, a legjobb barátnőmhöz, kérlek. – Bediktáltam a címet ő pedig indított. Egy ideig csendben utaztunk egymás mellett, míg én nem bírtam tovább. Tudnom kellett, hogy mi jár a fejében, mert az enyémben egyszerre minden kavargott, hiába rendeztem reggeli közben a gondolataimat. Felsóhajtottam. - Nem mondasz semmit? – tettem fel félve a kérdést, remélve nem tiporom porba azt amit este nagy nehezen elértem, hiszen ez csak egy csendes megállapodás volt. Kiadtuk a haragunkat, egymással szemben, egymáson. Mégsem bírtam befogni.
- Figyelj, Mia én nem tudok mit mondani. Nem én vagyok az, aki neked kell – nézett rám egy pillanatra, mire megráztam a fejem.
- Talán nem voltam elég világos az este? – vágtam a szavába értetlenül. Nem akartam elveszíteni a fejem, de azt sem szerettem volna, ha újra harag van köztünk. Azt reméltem már ő is észhez tért és végre elfogadja a tényt, hogy lesz egy gyereke és ennyi. Nem kellett már semmi tőle, csak a beleegyezése. Nem is abba, hogy pénzt küld, vagy a láthatóságba, nem kell őt látnia. De a lelkem megnyugvásért kiáltott. Szerettem volna, ha áldását adja a döntésemre, semmi egyéb. Este apát akartam a gyerekemnek, most már tudom, hogy hiába keresem, nem fogom megkapni.
- Mia attól még hogy túl vagyunk, egy hihetetlen jó éjszakán nem fogom magam apának érezni. Ez csak sex… és…
- Miért vagy ennyire szemét? – kérdeztem felháborodva.
- Szemét? Mondd nem te akartál lefeküdni velem? – tette fel az egyértelmű kérdést. Persze, hogy akartam, de ha nem lépett volna, nyilván nem kezdeményezek. Azért nekem van eszem.
- Igen akartam, viszont ha nem lépsz, akkor én nem tettem volna semmit – mondtam csendesen, miközben mind a ketten kibámultunk a szélvédőn. Eszembe jutott a vacsora, amit anyámék szerveztek a mai estére.
- Van egy ajánlatom. Ha belemész, békén hagylak.
- Igazán és mi lenne az? – kérdezte meglepetten.
- A szüleim már tudják, hogy terhes vagyok és mindenképpen szeretnék látni az apát, estére meghívtak minket vacsorára, mert…
- Nem – vágta rá, anélkül, hogy befejezhettem volna. Bosszúsan felsóhajtottam.
- Még végig sem mondtam.
- Nem is kell! Én nem leszek ilyen Mia. Bájcsevegés, szülőkkel való jó pofizás és vicces történetek mesélése. Ez nem én vagyok.
- De ők mindenképpen szeretnék. – Erőltettem, pedig láttam rajta, hogy nem fog igent mondani, semmiért cserébe.
- Talán tudják, ki vagyok? – Hallottam rémületet a hangjában és átfutott az agyamon, hogy most nálam van az ütőkártya. Dávid lehet beijedt, hogy valaki kiteregetheti a magánéletét.
- Igen – hazudtam. – Az apám nagy focirajongó és mikor megmondtam neki, hogy ki az apa egyből látni akart téged – folytattam és láttam rajta, hogy eléggé zavarban van, talán ideges is?
- Rendben, elmegyek. Hánykor kell ott lennünk?
- Hétre és nem kell annyira kiöltözni, de azért vegyél fel rendes ruhát – ajánlottam és igazán büszke voltam magamra, hogy bevált a tervem. Majdnem felnevettem, semmiképp nem számítottam rá, hogy ennyire egyszerűen beadja a derekát.
- Itt is volnánk – szólt, miközben leparkolt Rékáék csodaszép háza előtt. A külvárosban van egy csendes környéken, az enyémtől nem messze, ami igazán gyerek barát, így Kamilla kedvére játszhat a kis barátaival, mind a két helyen.
- Köszönöm – pillantottam rá és annyira szerettem volna búcsúzásként megcsókolni, de mivel nem hajlott rá így bánatosan kiszálltam.
- Este találkozunk – köszönt el majd édesen rám mosolygott és otthagyott. Nagy levegőt vettem majd miután megnyomtam a csengőt Zsolt jött ki elém.
- Mia, de rég láttalak – üdvözölt vigyorogva, majd betessékelt a házba, ahol Kamilla jött elém. Aranyosan átölelt, majd próbált beinvitálni a szobájába, hogy megmutassa a legújabb babáját, amit kapott. Elképesztően cuki kislány volt, alig vártam, hogy újra velem töltse a havi egy hétvégéjét, míg a szülei kettesben lesznek itthon. A terhességem előtt, miután Kami megszületett, minden hónapban nálam volt egy hétvégét, így együtt tölthettünk egy kis időt, Zsoltiék pedig azt csinálhattak, amit akartak. Ennek csak a terhességem vetett véget, az állandó rosszulléteim aggasztották Rékát, valamint a sok munka is közbeszólt mostanában.
- Kicsim hagyd most Miát. Bizonyára eléggé fáradt – hallottam Réka hangját, majd megjelent a hanghoz tartozó személy is. Kami visszasétált a szobájába, miután megígértem, hogy Réka után, megyek és vele leszek. Az édesanyja szigorú szemekkel nézett rám és miután hellyel kínált rögtön belevágott a közepébe: - Te normális vagy? – kérdezte elfojtott hangon. Eléggé mérgesnek tűnt, így próbáltam meghunyászkodni előtte.
- Réka én tudom, hogy nem kellett volna, de annyira szexi volt és én annyira…
- Hülye és gyenge! – tolt le. Zsolti itt inkább egy kacsintás kíséretében távozott a helyszínről. Azt hiszem ő sem akart a felesége elé merészkedni, miután ennyire felbosszantottam. - Igazad van, de akkor is… ő a gyerekem apja és nem tudtam neki ellenállni. Bekell vallanod, hogy rettentően jól nézett ki tegnap!
- Nem mintha annyira próbálkoztál volna. Oda se kellett volna menned, csak…
- Hagyni, hogy Tamara megszerezze magának? – háborodtam fel.
- Ő nem a te pasid csak egy férfi, akinek a gyereke a hasadba növekszik.
- Magyarul a gyerekem apja. – Tártam szét a kezeimet. – Réka, nem hiszem, hogy sokat árthattam, az eddigi szituációt figyelembe véve, a helyzeten.
- Leszarom kicsoda! Egy barom, aki felcsinált és nem képes vállalni a felelősséget ezért! Fogd már fel, hogy nem akarja ezt a babát, ahogy téged sem!
- Akkor mi van, ha engem akar? – kérdeztem mosolyogva. Visszagondolva az éjszakába elég nyilvánvaló megállapítás volt. Mégsem mertem reménykedni. Abba a hitben kell élnem, hogy tényleg semmi közünk nem lesz, soha, egymáshoz. Eszembe jutott a kocsiban eltöltött ide, valamint amire akkor rájöttem: már nem várok el semmit, csak Dávid beleegyezése kell, hogy jól döntöttem, még ha neki nem is fontos a gyerekünk.
- Jézusom! Te belezúgtál! – Pattant fel Réka a helyéről, majd fel, s alá kezdett el sétálgatni. – Nem, Mia! Rohadtul nem! Mi van, ha kellesz neki? Akkor elveteted a gyereked? Nem mész férjhez, soha nem fogsz megállapodni? Ha megkérdezik majd tőle, hogy van e barátnője, ő szépen közli majd, hogy nincs, ne mondd, hogy nem fogsz lassan belehalni! Nevetséges vagy! Térj már észhez, Mia! Terhes vagy!
- Tisztában vagyok vele, felfogtam, köszönöm. Egyszerűen csak kedvelem, azon felül is, hogy a baba témát elég rosszul kezeli. De már nem zavar. Tegnap este azért vesztem vele össze, mert szerettem volna, ha a gyereke mellett lesz, s gondoskodik róla, de reggel rájöttem, hogy csak le akarom zárni. Isteni Dáviddal szexelni, el sem tudod hinni mennyire… Oh, ha tudnád! De a legjobban arra vágyom, hogy beleegyezzen, az áldását adja a gyermekünkre, hogy tudja, van, él és lélegzik majd, hogyha egyszer öregkorában betoppan majd Dávid életébe, ne kapjon majd elutasítást. Érted?
- Értem, de attól még nem érdekel. Szerintem hülye vagy, jobb lenne, ha elengednéd Olaszországba.
- Ezt honnan tudod? – kérdeztem meglepetten. Azt hittem ezt csak nekem mondta el eddig Dávid.
- Szoktam újságot olvasni, valamint az internet is elég nagy csoda, szóval használhatnád! – morogta.
- Fulladj meg! – nevettem fel a hülyeségén, mire csak megforgatta a szemeit. – Mellesleg, visszatérve a témára, tegnap mikor Tamarával beszélgetett és úgy nézett rá iszonyúan elfogott a féltékenység és mikor vele vagyok az mámorító. A szemei rabul ejtenek, legszívesebben egész nap őt bámulnám, a kidolgozott teste, a markáns álla, valamint a cuki mosolya megfogott. Komolyan mondom, nem tehetek róla. Egyszerűen szexi és aranyos. Ha nem a babáról beszélgetünk, feltűnik, hogy kedves és gondoskodó. Szereti a munkáját. Plusz a megismerkedésünknél odaadó volt, figyelt rám és meghallgatott, valamint remekül táncol. Nem tudok ezzel mit kezdeni Réka. Felfogtam, alig ismerem, elismerek minden vádat ellene, tisztában vagyok a helyzetemmel, de akkor is…
- Egy tapló! – rángatott vissza Réka a valóságba. – Mégis milyen ember az, aki nem akarja elfogadni, hogy lesz egy gyereke? Borzalmasan gyerekesen viselkedik, tudod, egy harmincnégy éves embernek már felelősséget kéne vállalni a tetteiért, de ő csak a bugyik után rohangál és a foci mellett a csábításból is sportot űz.
- Akkor mit tegyek?  - Temettem kezembe az arcom. Eléggé fáradtnak éreztem magam. Mostanában mindenből túl sok volt, szex, munka, rosszullétek, izgulás felsőfokon…
- Fogalmam sincs, de az lenne a legjobb, ha elfelejtenétek egymást. Mellesleg Olaszország sincs túl közel, még ha sikerülne bogarat ültetned a fülébe, akkor sem tudna találkozni veletek – sóhajtott. - Basszus Mia sosem gondoltam, hogy ezt mondom majd, de lehet jobban jártál volna, ha tényleg elveteted ezt a babát. Csak magadat kínzod, és ez nem tesz jót sem neked sem pedig a pocaklakódnak.
- Talán ha megismeri a szüleimet, akkor megváltozik a véleménye.
- Mégis mikor találkozna velük? – Lepődött meg mire elmeséltem, hogyan sikerült beetetnem Dávidot.
- Remélem jól sül el minden, mert ha nem akkor eléggé nagy bajban leszel. A szüleid nem fogják jó szemmel nézni, ha Dávid csúnyán bánik veled.
- Bízom benne, hogy előveszi a jobbik énjét és leveszi őket a lábáról – szólaltam meg, ismét a férfit védve, mire Réka kitért a téma elől, látszott rajta, hogy ki van tőlem és a Dávid témától.
- Nem akarsz velünk ebédelni? – ajánlotta fel, miután bólintottam, nekiálltam segíteni barátnőmnek az étel elkészítésében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hope Land of Grafic