4. fejezet - Vallomás a szülőknek

Kedves olvasók!

Nagyon szépen köszönjük, hogy feliratkoztatok a blogra! Nagyon jól esik a lelkünknek. Arra szeretnénk megkérni titeket, hogy ha elolvastátok, írnátok egy rövid véleményt? Mire számítotok, valamint, eddig hogy tetszik a sztori?  Előre is nagyon szépen köszönjük!

Vivi&Andrea

4. fejezet

Vallomás a szülőknek

Miután kicsit pihentem belevetettem magam a munkába. Egy másik estélyre is készülünk a céggel amire nagyon oda kell tennem magam. Elvégre ez az első fontosabb eseményem a Beautifle cég egyik vezetőjeként. Új parfümöket és új krémeket fogunk bemutatni. Tele lesz hírességekkel és egyéb fontos emberekkel a buli, és mivel én vagyok a legújabb tag nekem kell megnyitnom az eseményt. Minden terméknek utána kell járnom és alaposan meg kell vizsgálnom, hiszen az emberek gagyira nem adhatnak ki sok pénzt. Ráadásul, ha rossz áru kerül ki a cégből, akkor az ránk is rossz fényt vetne. Persze, amint ez az esemény lezajlott jöhet a bál, az új befektetőkkel, legalább ott kevesebben leszünk és több ismerős arc lesz – hála az égnek.

Mégis szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy híres cégnél dolgozhatom, hiszen szeretem a munkámat és az, hogy elismerik, csak még jobban motivál. Mégsem ezek foglalkoztattak a legjobban, hanem a holnapi ebéd anyuéknál.

Kicsit tartottam ettől, de tudtam, hogy előbb utóbb amúgy is színt kell, hogy valljak.

∞

Mivel esős idő volt magamra kaptam egy melegebb hosszított pulóvert egy farmer nadrággal, és a kedvenc sárga gumicsizmámat, majd esernyővel a kezemben végigsétáltam a városon. Jót tett ez a kis friss levegő, kiszelőztethettem az agyamat, amiben csak úgy kavarogtak a gondolatok mindenféléről. Gondolkoztam Tomin, Dávidon, a kisbabámon, mellesleg még a munkám is eszembe jutott. Arra a következtetésre jutottam, hogy a férfiakat egyenlőre elkerülöm és csak magamra koncentrálok. Fontosnak tartom a szerelmet, a testi vágyat, de nekem nem kell mindenáron mind a kettő. Tökéletesen boldog lehetek férfi nélkül is, a gyerekemmel és a családommal. Megkapom majd a kellő támogatást, ezt tudtam, hiszen a szüleim nem ítélhetnek el teljesen, nem vagyok tizenéves kis csitri, aki az ölükbe fog pottyantani egy gyermeket, ettől függetlenül féltem nekik színt vallani, de nem volt joguk beleszólni az életembe. Bárhogy is alakul a mai ebéd, erős független nőként fogok viselkedni. Mellesleg így tervezem a munkámat is. Sokat törtem a fejem mi lenne a későbbiekben a legjobb, nekünk és a cégnek is, így arra jutottam, felveszek egy asszisztenst, aki a későbbiekben besegíthet nekem, vagy át is veheti a munkát az első pár héten, hónapban, én pedig segítek neki. Közösen fogjuk a céget irányítani, amivel elérhetem, hogy a munkám és a pozícióm megmaradjon, valamint édesanyaként otthon is dolgozhassak a babám mellett. Plusz az anyai örömöket sem hagyom ki, ha ez menni fog. Már csak egy korban hozzám álló nőt kell találnom magam mellé. 

A nagy gondolatok között hamar megérkeztem a szüleimhez, hiszen csak pár utcára laknak tőlem, ami megnyugtató tény, ha az ember terhes és bármikor elkelhet plusz egy kéz, s Rékát nem mindig kereshetem, hiszen drága keresztlányom, Kami eléggé lefoglalja a szüleit.

Mosolyogva, bár kicsit feszülten, kopogtam be az ajtón, mire édesanyám kitörő örömmel nyitott ajtót és ölelgetett meg. Rettenetesen jól esett a szeretete, még úgy is, hogy velencei kiruccanásom előtt látott utoljára.

- Drágám, borzasztó, hogy ilyen keveset látogatsz minket! Mikor is voltál itt utoljára? Egy hónapja, másfél? Igazán szánhatnál ránk egy kicsivel több időt is, tudjuk, hogy nem vagyunk már fiatalok, de azért mégis…

- Anya – nevettem. – Tudod, hogy most a munka volt az első, de ígérem innentől többet jövök.

- Egyetlen kislányom, apád már nem is érdekel téged? – Jött közelebb ő is, így már ketten ölelgettek egyszerre az előszobában. Mosolyogva pusziltam meg őket, majd levettem a cipőm, s helyet foglaltam velük a nappaliban. Már megvolt terítve, minden étel az étkezőasztalon volt, ezt már ekkor láttam, arra viszont nem számítottam, hogy a szagok keverednek egymással és a gyomrom újra felfordul majd. Legszívesebben ismét kimentem volna a friss levegőre, de nem volt rá más indokom, mint a terhesség, ezért elvetettem az ötletet. Lassan és nyugodtan próbáltam ücsörögni, beszélgetni apukámmal, míg anya csak mosolyogva nézett minket a konyha küszöbéről.

- Nem vagytok éhesek? – kérdezte, mikor megunta a civakodásunkat apuval a gyorskajákról. Apa utálja az összes hamburgert, ami nem otthon készül, valamint minden kész kaját. – Tudom kislányom, hogy ez itthon készül, de ettől még ehető – gúnyolódott. Mosolyogva forgattam meg a szemeimet. Nem volt igaza, mert nem csak gyors kaját ettem, főleg mióta terhes voltam. Azóta folyamatosan kijött minden, csak a házi koszt nem, persze kivételt élvezett, mikor már a szagoktól felfordult a gyomrom.

Végignézve az asztalon örömmel fogadtam, hogy anya minden kedvenc kajámat megfőzte, mégsem tudtam visszatartani a hányingerem, így gyorsan elnézést kértem, s elmentem a mosdóba. Már a megszokott módon kiadva a gyomrom tartalmát sétáltam vissza az étkezőasztalhoz. Savanyú képemet megpróbáltam elrejteni a szüleim elől, de annyira sápadt lehettem, hogy egyből feltűnt nekik, amint helyet foglaltam.

- Beteg vagy Mia? – kérdezte anya. Mire megrántottam picit a vállam. Nem tudtam mit mondhatnék. Azért jöttem, hogy bejelentsem, várandós vagyok, mégis elbizonytalanodtam. Még ebéd előtt kellene kinyögnöm? Annak elég rossz vége lenne… Istenem! Komolyan, mennyivel egyszerűbb lenne, ha egy férfi mellettem ülne és a kezemet szorítaná, támogatás gyanánt.

- Nekem mondanom kell valamit – sóhajtottam.  

- Mia, Egyetlenem, mi a baj?

- Igazából nem baj, vagyis… ezt vehetjük többféle módon, mégis, én nagyon boldog vagyok. Persze eleinte eléggé féltem, viszont most már elfogadtam a dolgot és tudom, hogy ennek így kellett lennie és így helyes – Néztem rájuk felváltva, mégsem tudtam a szemükbe nézni, mert ők egymással, szavak nélkül kommunikáltak. – Terhes vagyok – böktem ki végül mire a szüleim arcáról enyhe sokkot olvashattam le.

- De hát ez meg hogy lehet? Nem úgy van, hogy Tamáska és te szétmentetek?

- Igen ez így van anya, de… szóval volt egy férfi akivel… jaj anya! A lényeg az, hogy besokalltam és lefeküdtem valakivel, akivel csak egy éjszakára terveztem jól érezni magam. Nem gondoltam volna, hogy ebből baba is lesz.

- Az édesapja tudja? Vagy még a neve sincs meg akivel ágyba bújtál? – kérdezte apám és a kérdéséből jeges élt hallottam. Tudtam, hogy haragszik rám és talán el is ítél a viselkedésemért, de reméltem előbb vagy utóbb megbékélnek a helyzettel.

- Tudja, viszont nem akar róla tudomást venni.

- Mégis milyen ember az ilyen! Hogyan képes valaki eldobni magától a gyermekét, és annak anyját? Normális? Találkozni akarunk vele! – idegeskedett apa.

- Ezt én rontottam el. – Próbáltam védeni Dávidot, pedig meg sem érdemelte. Igaza volt a szüleimnek róla, mégsem akartam nagyobb botrányt, mint ami most van.

- Ez nem így van kislányom. Ehhez két ember kell, ha már megcsinálta vállalja is a felelősséget a tetteiért.

- Nem akarok a nyakába varrni egy gyereket, aki kellemetlenséget okoz neki. Hiszen most indul be a karrierje és…

- Talán a tiéd nem? – szegezte nekem anyám a kérdést. – Most léptettek elő Mia és fontos vagy a cégednek! Mellesleg tudod te mennyi kiadást jelent egy gyerek? Ne viselkedj már úgy mint egy tizenéves, hiszen már felnőtt vagy!

- Igen, tudom! – emeltem fel én is a hangom. Elegem lett, nem vagyok gyerek, felnőtt nő vagyok, most ismerte el. – Ez nevetséges! Megtartom a kicsit, egyedül is felnevelem, nem érdekel ki mit gondol, az állásom stabil, jól keresek vele, mellesleg veszek fel valakit, aki segít majd a cégnél. Nem lesz gond. Én csak a segítségeteket kérem, az Istenit! – kiabáltam, már állva, miközben ők egymást támogatva álltam az asztal másik oldalán. Felsóhajtottak.

- Nyugodjunk meg. – Ültek vissza a székekre, mire én is helyet foglaltam. – Figyelj Mia, mi nem a baba ötletét vétózzuk meg, egyszerűen csak nem értjük, hogy az a férfi miért nem vállalja a felelősséget, legalább a gyermekéért. Ezért szeretnénk találkozni vele, legalább segítsen, még ha nem is akarja látni őt.

- Boldog vagyok ezzel a babával a pocakomban, nem kell hozzá egy apa, Dávid pénze sem. Egyszerűen csak szerelmet szeretnék a későbbiekben, aki elfogadja majd a gyermekemet.

- Ha kell valami akkor mi itt leszünk drágám – mosolyodott el anya, bár nem volt őszinte, mégis próbálkozott, ez pedig nagyon jól esett.

- Köszönöm. Viszont nem szeretném, ha megismernétek Dávidot. A városban lakik, és rendes férfi, nagyon jóképű, tehetős, de apa, ő más világ. Nagyon jól éreztem magam vele, más volt mint Tomi, nőnek éreztem magam mellette, kellettem neki, kár, hogy nem eléggé… - nevettem fel keserűen, mire a szüleim csak összeszorították ajkaikat.

- Jövő hét vasárnap várjuk vacsorára. Szeretnénk megismerni az unokánk apját, az sem gond, ha nincs gerince, majd kitámasszuk – kacsintott apa, mire felnevettem, anya rosszallóan nézett rá. – Jól van, értettem. nem mondok többet ilyet erre az emberre, hiszen nem bántunk egy csigát!

- Apa! Elég lesz – kuncogtam. Komolyan mondom, ha így fog viselkedni jövő héten is, akkor én nevetni fogok, Dávid kényelmetlenül fogja magát érezni, míg a szüleim csak bosszúsak lesznek. – Ehetnénk? Eléggé megéheztem – mosolyogtam, hiszen a nehezén már túl voltam. A vasárnapra még nem akartam gondolni sem, így azt kizártam a tudatomból.

A szüleim egyetértettek az ötletemmel, örömmel fogyasztottuk el a kedvenc ételeinket, miközben nem került többet szóba a terhességem, s Dávid sem. Rékáékról beszélgettünk, a munkámról és az ötleteimről. Remekül éreztem magam velük, miután legördült rólam ez a mázsás súly. Sokkal könnyedebbnek éreztem magam a szüleim támogatásával a hátam mögött.