2017. május 19., péntek

15. fejezet - El akarok élvezni!

15. fejezet

El akarok élvezni!



Néztem a mellettem vezető férfit és elcsodálkoztam, vajon tényleg ennyire akar engem, s ha igen, miért nem felel meg neki a mostani helyzet? Ennyire rémisztő lenne számára a család gondolata? Tudtam, hogy az édesapja tehet a mostani felfogásáról, mégis reméltem, hogy észreveszi: nem ugyanolyan, mint ő. Hiszen kedvel engem, jól érzi magát velem, egyszerűen csak retteg, hogy nem lenne jó apa, valamint szerető társ.
Csak akkor tűnt fel, hogy valami nincs rendben, mikor Dávid megállt egy csodaszép ház előtt, valahol a külvárosban és beállt a garázsba.
- Ez nem az én lakásom – mondtam bizonytalanul, mire a férfi felnevetett.
- Nem hát. Ez az enyém – mondta könnyedén, én pedig nem is hittem el, mit hallok. Hazahozott magához! Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire bízik bennem. A kapcsolatunk elején tisztázta, hogy ide senkivel nem jön, ez a saját kis birtoka. – Gyere már, Mia – szólt rám, mire kiszálltam a kocsiból és követtem őt. Beérve kicsit meglepődtem, mikor Dávid felkapcsolta a villanyt. Rögtön egy tágas helyiségbe kerültem, ami magába foglalta a konyhát, az ebédlőt és a nappalit is. Egy lépcső vezetett fel az emeletre. A falakon képek sorakoztak Dávidról és a barátairól. Sok volt a csapatfotó, a hatalmas televízió mellett egy nagyobb vitrinben kupák sorakoztak. Lerúgtam a cipőmet, majd kérdőn Dávid felé pillantottam.
- Nyugodtan nézz körbe. Addig én töltök valamit.
- Jó, de tudod, én nem ihatok…
- Csak egy pohár narancslére gondoltam a számodra. – Mosolygott rám én pedig a díjakkal megtelt vitrinhez indultam. Elcsodálkoztam a serlegeken, de kicsit büszke is voltam a férfira. Leolvastam róluk az írásokat, majd mosolyogva fordultam Dávid felé, hallottam, hogy közeledik. Elfogadtam az italt, ami hűsítette forró véremet, mikor rátekintettem.
- Nagyon szép eredményeket értél el. – Néztem bele csodálatos barna szemeibe.
- Köszönöm, igyekszik az ember. – Rántotta meg a vállait, mintha az eredményei nem is számítanának, pedig tudtam, hogy nem így van, nagyon is büszke az összes sikerére.
- És a lakásod is gyönyörű. – Néztem szét újra elismerően. Dávid közelebb jött, elvette tőlem az üres poharat és lerakta a dohányzó asztalra, ezután átölelte a derekam, majd tekintetét a szemembe fúrta. Kisimított egy tincset a hajamból, ujjait végighúzta ajkaimon, ami a csókjai után sóvárgott. Felsóhajtottam, s becsukott szemekkel vártam, hogy közelebb hajoljon hozzám. 
- Hiányoztál – suttogta. Már nem bírtam tovább, így átkaroltam a nyakát, s magamhoz húztam a fejét. Felültetett a konyhaasztalra, majd erős kezével tépni kezdte a harisnyámat, miközben egy pillanatra sem vált el ajkunk egymástól. Kihámozott a ruhámból, majd újra felkapott, felvitt a lépcsőn és az ágyára fektetett. Szinte mindenhol éreztem az illatát. A selyem ágynemű kellemes érintése, s Dávidé együttes erővel hatottak rám. Szívesen végigkutattam volna a lakhelyét, de elvoltam foglalva a kocka hasával és édes csókjaival a nyakamon. Lehunyt szemekkel suttogtam a nevét, miközben ő az egyik kezével elkezdte gyúrni a mellemet, a másikat édes ajkaival ingerelte, míg a mellbimbóm meg nem keményedett a szájában. Ahogy tudtam, egyre feljebb nyomtam a mellkasomat hozzá. Vágytam az érintésére minden egyes porcikámon, miközben azt sem akartam, hogy abbahagyja a melleim kényeztetését.
Felnyögtem, mikor beleharapott a mellbimbómba.
- Dávid… - suttogtam. – Kérlek… - könyörögtem, bár magam sem tudtam, hogy miért. Egyszerűen csak nem bírtam már tovább, ki akartam elégülni. – El akarok élvezni! – Néztem rá, de ő csak a melleim közül nézett vissza.
- Sss, nyugodj meg! – morogta, alig figyelve rám, továbbra is a melleimmel volt elfoglalva. Felnyögtem tehetetlenségemben, majd hagytam, hogy folytassa a kínzásomat. Bár a hasam puszilgatásánál meglepődtem, össze kellett szorítanom a szemeimet, hogy ne sírjam el magamat, ugyanis többet képzeltem az apró gesztusba, mint amennyit jelenthetett abban a pillanatban, a számára. Soha nem fogja a nagy hasamat puszilgatni, a gyermeke miatt, mert ő is annyira várná, mint amennyire én. Felsóhajtottam, hogy lenyugodjak, s visszatérjek a vágy ködös világába, de képtelen voltam rá.
- Dávid, várj!
- Mi a baj? – Nézett rám riadtan. – Fáj valamid? Talán nyomom a hasad? Hogy szeretnéd, hogy csináljam? – zúdította felém kérdéseit, meglepett, hogy ennyire gyengéd és figyelmes. Sosem volt még ilyen édes, s kedves velem. Meghatódva néztem rá, próbáltam lenyelni a könnyeimet, de a férfi arcára pillantva rá kellett jönnöm, hogy nem sikerült. Kétségbeesve bámult rám, azt hitte, hogy bántott valamelyik tettével, pedig nem így történt. Csak meghatódtam az előbbi cselekedetétől. – Mia, drágám, mondd el mi a baj! A babával van valami? Elvigyelek a kórházba?
- Semmi gond, csak meghatódtam. – Húztam el a számat, majd átöleltem. – Sajnálom, hogy elrontottam a hangulatot.
- Elmagyaráznád? – kérdezte, mire megtettem, amire kért. Először furán nézett, de a beszélgetés végére édesen mosolygott rám és az ölébe ültetett, majd az ágy háttámlájának dőlt. – Mia, tudod már a nemét? – Bólintottam válaszként, ő pedig egy kicsit szorosabban fogott magához, s elkezdte simogatni a hasam.
- Kisfiú – suttogtam a meghatottságtól elszorult torokkal. A szemeim újra megteltek könnyekkel, Dávid törölte le őket, majd gyengéden a szám sarkába adott egy puszit, utána pedig vadul megcsókolt, miközben ujjai a nyakamat simogatták. Belesóhajtottam a csókba, mire a nyakamra tért rá, s ezek után lejjebb haladt, míg el nem ért a vágyam középpontjához. – Kérlek…
- Bébi, mondd el, mit szeretnél! – Nézett rám vigyorogva, amitől egyre bosszúsabb lettem.
- Csak csináld! – morogtam, de nem tett semmit. – Ahh! – Csaptam a kezeimmel az ágyra. – Elégíts ki a nyelveddel, Dávid, könyörgöm! – És ezt is tette, az ajkai megtalálták a csiklómat, lassan, kínzóan simogatott a nyelvével, míg újra nem könyörögtem neki. Mindenem bizsergett, égtem a csókjai és a kezei alatt, nagyon közel voltam, de képtelen voltam elmenni, ahányszor odanyomtam a fejét az ölemhez, lassított és alig ért hozzám. – Dávid… - suttogtam, miközben beletúrtam a sűrű hajába, s a fejbőrét karmolásztam tehetetlenségemben.
- Élvezz el, Mia – motyogta a combomba, majd ismét a klitoriszomat kezdte el izgatni a nyelve hegyével, rátért a csiklómra, mire nekinyomtam az alfelemet és belemarkoltam a hajába, lehunyt szemekkel nyögtem fel, mikor erőteljesen kezdett el nyalni. Majdnem szétrobbantam, bizsergett a hasam, éreztem, hogy pillanatokon belül el fogok élvezni, s ezt ő is tudta. Dávid még intenzívebben ingerelt, édesen simogatott, s gyengéden nyomott le az ágyra, mert a csípőm saját életet élt.
- Nem bírom…
- Élvezz! – morogta a lábaim közé, s nekem nem is kellett több, abban a pillanatban száz és még annál is több darabra robbant a világ a csukott szemeim alatt. Úgy lihegtem és remegtem, mintha soha nem élveztem volna még el életemben. Próbáltam összeszedni magam, de képtelen voltam rá, ugyanis, amint kinyitottam a szemeimet, Dávid ajkai rátaláltak az enyémekre, amiken éreztem a saját ízemet. Felmordult a hevességemen: csókoltam, simogattam és a lábaimmal körbeöleltem a derekát, hogy magamhoz húzzam. Lassan – a kelleténél sokkal több önuralommal – csúszott belém. Teljesen kitöltött, mintha hozzám tartozott volna, s csak vele érezhetném ezt az egészet, próbálta, talán már nem csak próbálkozott, kitörölni az eddigi és az ez utáni férfiakat az életemből.
Felnyögtem az érzéstől, mikor elkezdett ki- és becsúszkálni bennem. Lehunyt szemekkel élveztem az apró sóhajait, amivel azt jelezte, hogy próbálja visszafogni magát, de nehezen megy neki.
- Gyorsabban – nyögtem a szájába, amire rám nézett, s én is vissza rá. Egy pillanatra megállt bennem, s csak bámult. – Mi az? – kérdeztem rémültem. Nem értettem miért viselkedik így.
- Ki szeretném élvezni minden egyes pillanatát, amíg benned vagyok, Mia. Azt akarom, hogy újra könyörögj nekem, érted? Szeretném, ha nem lennél képes ezek után mással elélvezni, pedig tudom mennyire önző dolog. Mégis, ha belegondolok, hogy előttem Tamással voltál kikészülök. – A tekintete égette az enyémet, mégsem tudtam elfordulni. Tudtam, hogy amit mondd egyfelől hízelgő, másfelől viszont szörnyűséges, hiszen nem várhatja el, hogy ne legyek senkivel, ha ő azzal dug majd, akivel akar.
- Dávid, ez… - mondtam, de megakadtam. Nem tudtam mit kellene erre felelnem, hiszen ő is tudta és én is, hogy mit jelentenek a szavai. – Csak dugj meg! – mondtam ki, amit igazából akartam, s ő így is tett, eszeveszett tempóban pumpált, s szorította az összekulcsolt ujjainkat, míg mind a ketten egyszerre nem élveztünk el.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy lentről beszélgetés zajai szűrődtek fel. Óvatosan kilopakodtam az ajtóhoz és a lépcső melletti falnál bújtam el. Dávid egy idősebb nővel társalgott.
- Ezek pedig a ruháid, szépen kimosva, kivasalva és összehajtva.
- Köszönöm anya, imádlak – mosolygott, majd egy puszit adott az édesanyjának.
- Mikor indulsz, kisfiam?
- Holnap, de még nem tudom pontosan. Nem foglaltam jegyet.
- Ugye tudod, hogy az sokba kerül? – kérdezte az anyukája nyugtalanul.
- Anya ne idegeskedj, van rá pénzem és, hé, ne zörögj már. – Állította le édesanyját mikor az a poharakkal csörömpölt. Pedig szegény asszony csak az elmosott edényeket szedte ki a mosogatógépből.
- Mert?
- Mert… - kezdett bele Dávid, de az édesanyja esze járása kicsit gyorsabb volt, mint az övé.
- Van itt valaki? – érdeklődött, én pedig lélegzet visszafojtva hallgattam a férfi válaszát.
- Mint látod a cipőből is, igen. Az a nő alszik nálam aki…. Akinek a gyereke az enyém. Tudod meséltem már Miáról.
- Még sosem hoztál fel ide egyetlen egy lányt sem.
- Igen, de… Ő, szóval, ő Mia. – Itt furán néztem magam elé, ez most egy magyarázat akart lenni? Mi az, hogy a nevem már egy magyarázattá nőtte ki magát nála? Jaj, Istenem, ez a pasi kész agyrém!
- Csak nem szereted? – kérdezte anyukája, majd mély hallgatás után Dávid válaszolt.
- Azt hiszem, sokkal többet érzek iránta, mint eddig bármelyik másik nő iránt. Mint tegnap kiderült a fiammal terhes… lesz egy kisfiam – motyogta. Alig értettem. Reszketegen felsóhajtottam, majd egymásba fűztem a melleim előtt a két kezemet, át kellett ölelnem magam, hogy ne essek szét, vagy ne rohanjak oda és öleljem át a férfit, akibe szerelmes vagyok.
Érzett valamit a kisfiúnk iránt, egyszerűen csak nem tudta, hogyan kellene ezt kezelnie.
- Ó, Dávid. – Ölelte meg az édesanyja, nekem pedig könnyek szaladtak a szemeimbe.
- Anya, nem tudom, mi legyen. Én a focinak élek, tudod, hogy nem adhatom fel, annyi mindent elértem…
- Figyelj, ez a lány is szeret?
- Azt hiszem igen, bár annyiszor bántottam már meg, hogy csodálkoznék rajta.
- Dávid még nem írtál alá semmit, semmi sincs veszve.
- De én szeretnék Olaszországban játszani! Annyira hatalmas lehetőség, érted?
- Sok dolgot fel tudok fogni, kedves fiam, de azt nem, hogy Olaszország után, úgy is hazajönnél, akkor miért nem maradhatnál itt, velünk? Miának és a kisfiadnak is szüksége lenne rád, én is örülnék, ha maradnál, ahogy a húgod is. Ha haza jössz, mit kezdesz magaddal?
- Nem tudom, de a foci közelébe akarok maradni. Akármennyire is szeretem Miát én…
- Túlságosan félsz az elköteleződéstől. Te sosem leszel olyan, mint az apád, nem érted?
- Ugyan már anya, hiszen máris olyan vagyok – szólt búsan. Lehunyt szemekkel álltam és vártam, hogy a könnyeim ne eredjenek el. Sokat sírtam már tegnap is, nincs szükségem még több könnyzáporra.
- Ezt neked kell eldöntened, de ha ez a Mia egy kedves lány, ráadásul még terhes is az unokámmal mindenképen meg akarom ismerni. Dolgozik?
- Persze, hogy dolgozik. Ráadásul nem is akármit. – Büszkélkedett Dávid, majd megmutatta a parfümös üvegét, én pedig örültem, mert az édesanyjának is tetszett a termékünk.
- Tehát itt dolgozik. – Olvasta fel a cégünk nevét. – A héten bemegyek hozzá, de most indulnom kell. Kérlek nagyon vigyázz magadra kisfiam és hívj fel, ha Olaszországba értél.
- Megígérem, és karácsonykor találkozunk – mosolygott. Az asszony könnyes szemekkel nézett rá, amitől nekem is újra bepárásodott a sajátom. - Na, ne sírj, nem a világ végére megyek, drága anyukám. – Ölelte meg gyengéden az édesanyját, én pedig örömmel visszamásztam az ágyba. Boldog voltam, hogy Dávid többet érez irántam, mint bárki más iránt eddig. Mosolyogva vártam vissza magam mellé a férfit. Legalább valamit elértem a kezdeti nehézségek ellenére.

Talán egy picit visszaaludhattam, mert arra eszméltem, hogy puha ajkak kényeztetik a gerincemet, amitől egy pillanat alatt a mennyországban éreztem magam, viszont úgy tettem mintha nem ébredtem volna fel, így Dávid fentebb jött és a nyakamba csókolt. Ezt már nem bírtam ki és halkan felsóhajtottam.
- Jó reggelt, Bébi – suttogta a fülembe azon a fantasztikusan nyugtató hangján, amit imádtam. Felé fordultam és Dávid mosolygó arcát pillantottam meg. A haja kiengedve lógott szemébe, amiknek a csillogó barnaságában szinte elvesztem.
- Jó reggelt – köszöntem én is és felkuncogtam az édes fogadtatástól. Annyira szerettem volna, ha életem hátralévő napjain így kelhettem volna… Persze ezért még nagyon sokat kellett, Dávid helyett is, dolgoznom. Tudtam, hogy még milliószor fog eltaszítani magától és lehet, csak évek múltán kaphatom majd meg a szerelmét… Kár, hogy a fia még ennyit sem remélhet majd… A gondolatok csak pörögtek a fejemben és nem igazán tetszett a jövőkép, így egy pillanat múlva inkább az újabb puszikkal foglalkoztam, amik az arcomat érték. A keze a takaróm alá csúszott, s a combom belső felét kezdte el simogatni, míg a másikkal mellettem támaszkodott.
– Hééééé! – Fogtam meg a takaró alatt játszó kezét. – Mit csinálsz?
- Semmit, csak felmérem a terepet – kacsintott.
- Azt hiszem tegnap már eléggé felmérted, nem? – kérdeztem, de nekem is jólesett, hogy keze egyre beljebb simogatott.
- Nem volt elég. – Hallottam a hangját, de nem azzal törődtem, mert egy pillanat alatt fordult felém és csúsztatta belém az egyik ujját. Felsóhajtottam, majd átöleltem a nyakát és magamhoz húztam egy csókra. Édesen és mohón tépte az ajkaimat, míg én a feszes hátsóját szorongattam, amikor a farkát megéreztem a takaró felett. Egyből lehúztam magamról, majd a kezeimet visszacsúsztattam a seggére, ő pedig a melleimet kezdte el szopogatni és gyúrni. Felnyögtem, az érzékeim feltöltődtek, éreztem minden kis rezdülését, s amikor belém nyomta a kőkemény farkát felsikítottam. Egy csókkal hallgatott el, majd egyre gyorsabb tempóban kezdett el dugni. Alatta nyögdécseltem, sóhajtoztam és a vállába kapaszkodtam, míg ő is, s én is elég közel kerültünk az orgazmushoz. Ekkor Dávid fordult egyet, magára húzott és alulról kezdett el döfködni.
Nyitott szemekkel néztem az arcán legördülő izzadságot, valamint a koncentrációtól ráncolt homlokot. Elmosolyodtam, majd lassan végigsimítottam a nyelemmel az ajkain, míg ő összekulcsolta az ujjainkat és belenézett a szemeimbe, aprót bólintottam, amire ő még gyorsabban kezdett el dugni, s így élveztünk el mind a ketten egyszerre.
Kielégülten terültem el rajta, nem érdekelt semmi, csak a simogató ujjai a gerincem mentén. Sosem akartam, hogy ennek vége legyen, így én is magamhoz szorítottam őt.

2017. április 26., szerda

#miisittvagyunk

Sziasztok!
Kérünk titeket, támogassátok ezt a kampányt! Ha ezen a blogon teszitek, mi csak örülünk, de higgyétek el, hogy ha máshol, az sem gond, a lényeg, a támogatás.




2017. április 16., vasárnap

14. fejezet - Faroksimogatás mesterfokon

Sziasztok!
Először is elnézést kérünk, vagyis inkább én - Vivi -, a sok sok idő miatt, amíg nem tettünk fel részt, de kicsit nehéz írni, ha nincs gépem, csak hétvégén anyuéknál. Mindenesetre, elnézést mindenkitől és nagyon köszönjük a kommenteket! 
Másodszor pedig kellemes húsvéti ünnepeket minden kedves olvasónknak! :) 

Vivi&Andrea 

14. fejezet

Faroksimogatás mesterfokon



Elmosolyodtam az ajándék láttán és újra átolvastam a levelet. Egy kicsit tehetetlen voltam, hiszen szívem szerint elmentem volna a buliba, de ésszel már felfogtam, hogy ennek semmi értelme nem lenne. Talán csak annyiból jönnék ki jól, hogy a Dávid iránti hatalmas vágyam egy kicsit csillapodna, ha megkapnám őt, de utána csak szenvednék. Nem tehetem magam tönkre, hiszen ha én rosszul érzem magam valószínűleg a babám is…
Kezembe fogtam a piros - fekete kövekből kirakott vastag arany karkötőt. El kellett ismernem Dávidnak remek ízlése volt, tudta mi kell a nőknek. Kivettem a gyümölcsöt is és beraktam a hűtőbe. Úgy gondoltam majd elhívom Rékát és megesszük együtt. Amint ezen méláztam, csöngettek, én pedig, a levelemmel a kezemben, ajtót nyitottam: Réka állt előttem vigyorogva. Furcsálltam, hogy itt találom, hiszen most váltunk el, ezt szóvá is tettem, mire elmagyarázta, hogy a keresztlányom egyik játék kiskutyája benne maradt a táskámban.
Miközben ezt kerestem Réka szemügyre vette a nem rég érkezett csomagot, majd a levéllel együtt fordult felém.
- Elmész? – kérdezte érdeklődve. A hangja kedves volt és előítéletektől mentes, mégsem tudtam elvonatkoztatni attól, vajon mi járhat a fejében… Hiszen Dávid volt a szerelmem, a kisbabám édesapja, na meg egy igazi faszkalap is, de nemrég Tamással, az exemmel szexeltem. Ez igazán jeles pályakép, mondhatom. Ez az Mia, mindent elértél az életben, amit akartál!
- Nem tudom. – Néztem rá tanácstalanul, miközben végre a kezeim között éreztem az apró játékállatot. – Szerinted mit kéne tennem?
- Nem tudom Mia, de talán jobb lenne, ha elmennél – mondta és a válasza nagyon meglepett. Réka mindig is ellene volt a Dáviddal való találkáimnak, nem értem mi ez a nagy fordulat. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, ezért magyarázatba fogott. - Azért mondom ezt, mert mint írta, ez lesz a búcsú bulija. Valószínűleg ha jönne is ezek után Magyarországra csak nagyon ritkán és akkor sem biztos, hogy hozzád fogja vezetni az első útja, hiszen gondolom neki is van családja - mélyet sóhajtott, majd folytatta. - Mia ha most nem veszel részt ezen a bulin akkor magadat fogod hibáztatni, hiszen kihagytad a lehetőséget, hogy még utoljára a közelében lehess. Ismerlek már és tudom, hogy ezen agyalnál egy csomó ideig.
- Eljössz velem? – Pillantottam fel rá reménykedve.
- Talán, beszélek erről Zsolttal, aztán meglátjuk.
- Nyugodtan elhívhatod, hátha kevésbé lesz féltékeny – kuncogtam, majd megöleltem Rékát, aki felnevetett a hülyeségemen.
- Jó, de még nem ígérek semmit, és amúgy is addig van még pár nap.
- Igen, sajnos túl sok is. – Szomorodtam el mikor tudatosult bennem, hogy még csak a hét elején járunk.  Réka bátorítólag még egyszer megölelt, majd a kezeim közül kikapva a játékot húzta el a csíkot.

A heti munka jól ment és örültem, hogy egyre több támogatót sikerül találnom a közeledő karácsonyi céges vacsorához. Szerettem felkutatni az új embereket és elmagyarázni miért is jók a mi termékeink. Hiába, imádtam a munkámat, de azért a fejemben minden nap ott motoszkált a szombati buli. Tudtam előbb- utóbb jelentkeznem kell Dávidnál, de féltem felhívni. Rettegtem attól, hogy hallanom kell az erős, férfias hangját, amitől két perc alatt képes voltam megnyugodni.
Csak bámultam a telefonomon a nevét és idegesen járkáltam fel- s alá az irodámban. Nagy nehezen mégis rávettem magam a hívásra és lélegzet visszafojtva vártam, mikor szól bele a telefonba.
- Igen? – Hallottam hangját a vonal végén, szívem pedig őrült módon kezdett verni. Istenem, de hiányzik ez a férfi! Legszívesebben megkérdezném, hol van most és autóba pattannék, majd meg sem állnék az ágyáig.
- Szia. Mia vagyok – válaszoltam neki és reméltem nem hallja mennyire remek a hangom. Izgultam, hogy ma mégis miként fog reagálni a hívásomra, hiszen nála soha nem lehetett tudni mit gondol. Dávid kész rejtély volt, a maga gyönyörű módján.
- Mia. Hogy vagy? – kérdezte édesen. Legszívesebben felsóhajtottam volna a megkönnyebbüléstől, hogy érdeklem, aztán rájöttem: csakis én, s nem mi.
- Köszönöm megvagyok, a rosszullétek elmúltak, tele vagyok energiával és mindent szívesen megeszek. Azt hiszem a gyerekünk imádni fogja az ázsiai kaját, mert elég sokszor kívánom – kezdtem el rizsázni,  pedig tudtam, hogy ez aztán tényleg nem érdekli. A baba nem. – Bocsánat.  Már felakartalak hívni, hogy megköszönjem az ajándékodat. Igazán kedves volt tőled.
- Tetszett? – Szólt reményteljes hangon. Fulladna bele egy kancsó vízbe! Miért érdekli? Hiszen vagy milliószor taposott át rajtam és a gyerekén!
- Igen, a dinnye is nagyon finom volt. Elvittem Rékáékhoz még tegnap este és ott elfogyasztottuk az egészet – kuncogtam bele a telefonba, mikor eszembe jutott Kamilla mennyire édes fejet vágott csupa dinnyés képpel. – A karkötő is nagyon szép. Most is rajtam van.
- Akkor jó. – Könnyebbült meg. Elmosolyodtam. Kedves volt tőle, hogy így utoljára gondolt rám. – Figyelj csak Mia, nem tudom pontosan miért hívtál, de remélem, köze van a bulimhoz… Szeretném, ha eljönnél és bemutathatnálak a haverjaimnak.
- Alapvetően tényleg ezért kerestelek, de most hogy mondod, már nem vagyok benne biztos, hiszen mindenki tudni fogja, hogy egy várandós nő mit keres ott, veled.
- Drágám, senki nem fog ezzel törődni. Csak az érdekli őket, hogy végre megismerjenek.
- Nem vagyok ribanc – morogtam. – Kurvára nem akarom, hogy ezt gondolják rólam a csapattársaid.
- Senki sem fogja ezt hinni, bébi. A címet elküldöm SMS-ben, mert most rohannom kell, viszont szeretném, ha ezeket a baromságokat kivernéd a fejedből és eljönnél.  Csókollak Mia. – Ezzel a végszóval nyomta ki a telefont, mire tanácstalanul sóhajtottam fel. Most meg mihez kezdjek? Eddig alig vártam a bulit, a kielégülés gondolata hajtott, de most nem vagyok biztos semmiben. Dávid megadhatná még egyszer utoljára, amit magamnak nem tudok, viszont újra összetörné a szívemet. Megérné? Határozottan kétségeim vannak, de már nem fogok visszakozni. Réka is jó ötletnek gondolja, valamint Zsolti elvállalta Kami pesztrálását arra az estére, így visszafogva a férfiösztöneit, elengedte a drága feleségét velem.


Miután megkaptam az utasításokat Dávidtól, hogy hova és mikor kellene érkeznünk, jobbnak láttam készülődni. Erre az alkalomra elmentem Rékával és az egyik régi barátnőmmel, Tamarával, vásárolni. A helyzet egyszerű volt: kellett egy csinos ruha, ami nem takarja el a pocakomat, de mégsem úgy nézek ki benne, mint aki felzabálta az összes mikulás csokit karácsonykor. Jó, már megint hülyeségeket fantáziálok, mindenesetre egy fekete színű, pánt nélküli koktélruhát vásároltam, egy piros magas sarkúval és ugyanilyen színű kis táskával. Szerintem és barátnőm szerint is, jól állt, kiemelte a melleimet, amik így elég jól néztek ki.
- Nekem bezzeg nem nőttek meg ilyen nagyra, mikor terhes voltam – kuncogott, majd nyújtva a kezét közeledett felém.
- Na, azt már nem! Nem fogod meg őket! – nevettem, s mit sem törődve vele, hátat fordítottam neki. – Készen vagyok, szóval húzzunk, mert elkésünk – vigyorogtam a cipőmre nézve. Hallottam, hogy Réka fújtat mögöttem, majd belém karolva húztam ki a lakásomból.
A kocsimban ülve, Réka vezetett, mert annyira izgultam, hogy rám tört a hányinger. Fúj! Nem is tudom, mikor lettem ilyen, mégis paráztam, hogy Dávid mennyire lesz elfogadó velem szemben.
- Ez az? – tettem fel a kérdést, mikor Réka megállította az autót.
- Igen, na, készen állsz? – Pásztázta arcomat barátnőm, mire én bólintottam. Eléggé elszánt voltam és tudtam mit akarok: Dávidot!  Beléptünk a terembe, ahol egy menő DJ szolgáltatta a jobbnál jobb zenéket, engem mégsem ez érdekelt, hanem Dávid, egyből őt kerestem a teremben, miközben hagytam magam vezetni a bárpult felé. Ott megálltam, majd továbbpásztáztam a helységet, s mikor megláttam a szerelmemet, a haverjai társaságában, elmosolyodtam.
- Bassus ezek fele fiatalabb, mint mi – suttogott a fülembe Réka.
- Tudom, utána néztem a csapatnak és csak Dávid volt harmincon felüli. Azért is szeretik ennyire, mert tanulhatnak tőle és tisztelik is, amit a fociban elért. Egy csomószor megkapta az Év Legjobb Focistájának járó díjat is – meséltem Rékának, ahogy egyre közeledtünk a fiú csapat felé. Dávid szerencsére észrevett, majd elindult felénk. Édes mosolyát ránk villantotta, amitől alhas tájékon megmozdult valami. Imádtam mikor így mosolygott. Nagyon csinos volt a sötétkék ingében és fekete farmerben.
- Jó estét hölgyeim – üdvözölt minket kedvesen és adott két puszit Rékának, s nekem is. Megéreztem a saját márkás parfümünket és büszkeséggel töltötte el a szívem, mert tudtam valahányszor a kezébe veszi azt az üvegcsét, rám gondol. - Nagyon csinosak vagytok. – Nézett végig rajtunk, mire mind a ketten elnevettük magunkat Rékával. – Mit isztok?
- Nekem egy narancslé is megteszi – válaszoltam gyorsan, barátnőm pedig egy pohár vörösbort kért, majd Dávid pár perc múlva kezében a két pohár itallal tért vissza asztalunkhoz. Megköszöntük, majd Dávid átkarolva a derekamat közelebb húzott magához. A mosolyom kiszélesedett, miközben a hasam bukfenceket vetett örömében. Jólesően simultam hozzá, miközben arról beszélgettek Rékával, hogy holnap lesz a búcsú meccse, s nem mennénk e el rá, amire a barátnőm gondolkodás nélkül mondott igent, meg sem várva az én válaszomat. Felhúzott szemöldökkel vártam a magyarázatát, miért is változott meg a férfivel szembeni magatartása, de ő csak édesen mosolygott.
A traccspartinkat, Dávid egyik haverja zavarta meg, ugyanis csatlakozva hozzánk, bemutatkozott, majd Rékát félre is vonta beszélgetni, miközben rákacsintott a barátjára.
- Eljössz velem táncolni? – kérdezte vigyorogva. Bólintottam, majd hagytam magam a táncparkettre vezetni.
Csak táncoltunk, mikor az egyik kedvenc zeném csendült fel. Imádtam ezt a számot, így elővettem a legcsábítóbb mozgásomat, amit szerencsére Dávid azzal jutalmazott, hogy szorosabban húzott magához.
- Jól vagy? – érdeklődött kedvesen, a fülembe suttogva. A lehelete simogatta a nyakamat, amitől megborzongtam. Az érzékszerveim tótágast álltak, alig vártam, hogy kettesben legyünk a továbbiakban.  
- Igen, minden rendben van szerencsére. Megy a meló és…
- A baba?  - tettre fel a kérdést, amin egy kicsit meglepődtem.
- Ő is jól van. Voltam Tamásnál és mindent rendben talált.
- Tényleg muszáj pont hozzá járnod? – kérdezte morogva. Na, ne már! Nem hiszem el, hogy megint ezzel jön!
- Dávid, kérlek.
- Jó – motyogta, majd megpörgetett, s maga elé állított. – Remélem rendes veled.
- Hidd el, jól bánik velem. Tudod, talán el kellene gondolkoznom rajta, hogy milyen lenne újra vele – mondtam ki, ami éppen az eszembe jutott, de Dávid arcára nézve, igazán kár volt. Tudtam, hogy butaság volt, hiszen nem vele kellett volna ezt megbeszélnem, viszont szerettem volna, ha tud a terveimről.
- Lefeküdtél vele? Megdugott? – kérdezte idegesen, amitől egy pillanatra lesütöttem a szemeimet. – Komolyan, Mia? Miért?
- Semmi közöd hozzá! Neked csak én kellek! Tele van a tököm a hülyeségeiddel, mindig teszünk egy lépést előre, majd kettőt hátra, lassan négy hónapos terhes vagyok, te pedig soha nem fogod megemészteni, hogy lesz egy kisbabánk! Tamás itt lenne mellettem, szerelmes belém, s segítene, amiben csak tud. Az állandó szex sem hátrány…
- Fogd be, Mia! Istenemre mondom, csak maradj csendben, mert nem tudom, mit teszek veled… - suttogta fojtottan, majd megragadva a kezemet, kezdett el húzni Réka felé. – Figyeljetek, ha nem gond, akkor most mi lelépnénk. – Rontott rá a két beszélgető barátunkra. - Holnap találkozunk öregem. – Fogott Marcival kezet, s intett a barátnőmnek is, miközben próbált maga előtt kituszkolni a helységből.
- Várjatok már egy percet! – kiáltott utánunk Réka, így Dávid kénytelen volt megállni. Visszafordultunk felé, ami elég nagy kár volt, hiszen a barátnőm nem tűnt túl lelkesnek a férfi viselkedését illetően.
- Dávid, had készítsek rólatok egy közös képet! -  Lépett a társasághoz egy velem egyidős férfi, aki már kattintgatta is a gépét, majd mosolyogva köszönte meg. Talán a party fotósa volt, mindenesetre Dávid nem is foglalkozott vele igazán.
- Mia, tényleg szeretnél elmenni? – kérdezte Réka aggódva.
- Nincs semmi gond – vágta rá Dávid, mire én csak megforgattam a szemeimet. Nem féltem tőle, inkább felizgatott, hogy a maga ősemberi módján akart engem irányítani. Persze egy faszkalap volt, sőt… De ezen felül semmi mást nem akartam, csak vele szexelni.
- Minden a legnagyobb rendben, remélem nem gond, ha taxival kell hazamenned – mosolyogtam rá, mire legyintett, majd elmosolyodva sétált vissza Marcihoz.
- Dávid! Haver, gyere már vissza, beszéljünk egy kicsit – szólította meg az egyik srác. Persze szerelmem csak morgott valami választ, de azért átölelve a derekamat indult az említett ember asztalához.
A bemutatásom után, ittak még három kupica vodkát, majd Dávid édesen mosolyogva hajolt hozzám és csókolt meg.
- Sajnálom, ha megijesztettelek, ne haragudj – suttogta a fülembe, miközben hátulról átölelt.
- Semmi baj – mosolyogtam. – De igazán leléphetnénk már innen – nevettem, majd hátra csúsztattam a kezemet, s éppen csak észrevehetően dörzsöltem a tenyeremet a farkának, ami abban a pillanatban el is kezdett megkeményedni.
A kezeit a hasamra csúsztatva kezdte el simogatni a pocakomat, talán önkéntelenül, mégis az egész asztaltársaságnak feltűnt a mozdulat. Vigyorogva figyelték az összes apró rezdülésünket, így könnyen leszűrtem, hogy próbálják összetenni a képet, vajon mi is van kettőnk között.
Felmosolyogtam a kedvenc férfira az életemben, majd megfordultam az ölelésében és átölelve a nyakát lehúztam magamhoz egy csókra. Felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, mikor ajkaink összeértek, már el is húzódtam volna, amikor aprót beleharapott az ajkamba, s jobban odapréseltem magam hozzá. Ajkaim szétnyíltak, majd örömmel fogadták a nyelve kényeztetését. Az összes porcikám beleremegett a csókjába, amikor elhúzódott, mindenki őrjöngve kántálta, a teremben, Dávid nevét. Felnevettem a nagy figyelem láttán, majd adtam még egy puszit az ajkaira, s rámosolyogtam.
- Ideje indulni – jelentettem ki.
- Benne vagyok, Bébi. – Bólintott, majd a derekamra csúsztatva a kezét, kísért ki a teremből. Vággyal és ígéretekkel lépkedtem ki mellette. Alig vártam, hogy lekerüljön rólam a fekete csipkés bugyim. 

2017. január 21., szombat

13. fejezet - Tényleg figyelmes egy faszkalap

13. fejezet

Tényleg figyelmes egy faszkalap


Már három hónapos terhes voltam és Dáviddal a wellness kirándulás óta nem találkoztam és nem is beszéltem. Eleinte nagyon rosszul esett és fájt is, hiszen munka közben is azon kaptam magam, hogy azok a csodálatos barna szemei és az édes mosolya jár a fejemben. De ahogy a napok teltek, múltak, már egyre jobban tudtam a melóra koncentrálni, amire most szükségem is volt, hiszen igaz, hogy Zsófi, akit felvettem magam mellé rengeteget segített, de az év végi karácsonyi és szilveszteri partikat csakis nekem kellett összeállítanom, ami eléggé nagy odafigyelést igényelt. Zsófira még inkább csak apróbb feladatokat bíztam és beengedtem a meetingekre ahol meglesheti hogyan is folyik a munkám.

Egyik nap éppen Tamáshoz készültünk az ultrahang vizsgálatra Rékával és Kamillával. Barátnőm folyamatosan a lányát piszkálta, amiért a kislány forgolódott a gyerekülésben.
- Fejezd már be, ekkora autóból ki se lát. Nem csoda, ha feljebb akar ülni – szóltam rá Rékára, mert most Zsolt egyik nagyobb típusú kocsijával közlekedtünk.
- Foglalkozz a saját gyerekeddel.
- Húúú valaki eléggé morci ma! – hecceltem, majd hátra fordultam keresztlányomhoz és egy csokit adtam a kezébe.
- Ne adj már édességet neki, ebéd előtt! – kiabált rám.
- Baszki, én tuti nem ilyen anya leszek. – Fordultam vissza, miután Kamilla mosolyogva majszolta az édességet. – Mondd minden rendben?
- Igen, csak… aggódok egy kicsit.
- Miért? – Húztam fel a szemöldökömet kérdően. – Talán Zsoltival van valami gáz?
- Nem, mondd, te hol élsz? Nem olvasol híreket?
- De… de mi van?
- Csak most megyünk a gyereked ultrahangos vizsgálatára és az apja pedig éppen Olaszországba készül.
- Mit tehetnék én ezzel?
- Annyira aggódom miattad Mia. – Fogta meg a kezem. – Egy baba felnevelése egyedül nem annyira álomszerű. Még úgy sem könnyű, ha ketten vagytok. Bár legalább nem veszel össze senkivel, de akkor is. Te annyira imádod a munkádat és hát…
- Aranyos vagy, hogy miattam aggódsz. – Néztem rá és elsírtam magam. Basszák meg a hormonjaim! – Hidd el én is szeretném, ha Dávid most itt lenne velem és bár szuper, hogy te viszel el Tamáshoz, de akkor is az ő kocsijába kéne ülnöm és neki is látni kéne a felvételeket – szipogtam. Megtöröltem a szemeimet, majd elfordultam pár pillanatra, hogy összeszedjem magamat.
- Igen éppen ezt mondom. Egy aljas paraszt és te még mindig szereted.
- Réka…
- Ne már Mia! – ordított rám. – Láttam, amikor érted mentem, hogy mi volt megnyitva a gépeden.
- Basszus elfelejtettem lecsukni – morgolódtam, mert tudtam, hogy lebuktam barátnőm előtt. Való igaz, egy videót néztem Dávidról, amibe az egyik meccsről beszél. – Csak kíváncsi voltam miket mondd. Nem értek a focihoz és…
- Ismerlek, mint a rossz pénzt! – állított le. – Szerelmes vagy belé, pedig egy szemét…
- Ez benne volt a pakliban. Legalább nem kellett megcsináltatnom az apaságit, bár szívem szerint megtettem volna, és a képébe vágtam volna a papírt, hangos baszódj meg felkiáltások közepette.
- Megérdemelte volna – helyeselt Réka és ekkor megérkeztünk a kórházhoz, ahol Tamás soron kívül fogadott minket és mi mindhárman bevonultunk a rendelőbe magunkon érezve a többi várakozó kismama szúrós pillantását.
- Á! A hölgykoszorú – mosolygott ránk Tomi és vakító kék szemeiből örömet olvastam ki, amikor ránk pillantott.
- Kérsz egy nyalókát? – Guggolt le Kamillához majd mielőtt Réka válaszolhatott volna a férfi már húzta is elő az édességet a fiókjából, s édesen elcsevegett a kislánnyal… Mennyire jó apa lenne belőle! Mielőtt félre lépett volna, nem is hittem, hogy nem ő lesz a gyerekem apja. Kár, hogy egy óriási rohadék…
Persze az élet mást hozott, de lehet jobb is így. Felfeküdtem a vizsgáló asztalra, majd Tamás egy hideg gélt nyomott a hasamra, s egy műszerrel fel- le vizsgálgatni kezdte a pocakomat, ami már kezdett nagyon szépen látszódni. Egy ideig nem szólt semmit csak komoly képpel figyelte a monitort, amiből én semmit sem tudtam kiolvasni. De hát Tamás a legjobb nőgyógyász.
Eközben Kamilla az előre odakészített játékokkal volt elfoglalva, Réka pedig fogta a kezemet és mikor már nem bírta ki szó nélkül így kérdezett:
- Minden rendben van?
- Igen, persze. Akarod hallani a szívhangját? – Nézett rám mosolyogva, majd megnyomott egy gombot és hallhattam a babám szívverését.
- Ez mi, anya? – Jött oda Kamilla.
- Ez Mia babájának a szíve. Tudod így dobog, még egy kicsit gyorsan ver, ami ez ilyen csöppségnél megszokott – magyarázta el neki az anyja.
- Ki az apukája? Te? – Nézett rá Tamásra nagy barna szemekkel, mire mindannyian zavarba jöttünk, de a férfi nagyon jól kivágta magát.
- Nem, de még lehetek. – Kacsintott a kislány felé, és én elmosolyodtam.
- Kisfiú vagy kislány? – Érdeklődött tovább keresztlányom és erre már én is nagyon kíváncsi voltam, viszont nem mertem megkérdezni. Úgy tudtam a második hónaptól már nagyon jól látszódik, de nem voltam benne biztos, így féltem is a kérdéstől.
- Szeretnétek tudni? – érdeklődött az orvosom. Mosolyogtam a kérdésen.  
- Szeretnétek? – Akadtam fent a többes számon.
- Az apja és te. Szeretnétek tudni?
- Csak én Tomi, csak én – javítottam ki. - Megmondod, ha már látod?
- Mia, kisfiad lesz – mosolygott rám, mire Réka és én könnyekbe törtünk ki. Lesz egy fiam. Annyira hihetetlennek tűnt, de mégis igaz volt. Örömömben elfelejtettem mindent és felülve az asztaltól magamhoz öleltem Tamást. Pár percig így maradtunk, miközben simogatta a hátam. Ismerős volt minden mozdulata és átkoztam magamat és persze őt is, hogy miért kellett neki megcsalnia, nekem pedig teherbe esnem.
- Jól vagy? – kérdezte, mikor már több zsebkendőnyi felitatott könny után újra visszafeküdtem a vizsgáló asztalra.
- Igen. – Bólintottam.
- Mondd ezt honnan tudtad, hogy fiú? – Nézett rá Kamilla.
- Látod.  – Mutatott a monitorra miközben a kislányt az ölébe kapta. – Az ott olyan, ami csak a kisfiúknak van.
- Amivel pisilni szoktak? – Nézett rá a kislány kérdőn.
- Igen az. – Mosolygott rá Tamás.
- Ez nem valami nagy. – Szólt Kamilla komor arccal mire mindketten felnevettünk Rékával.
- Lehet a prototípusnak is csak ekkora van. – Nézett rám sokatmondóan drága orvosom, mire én csak a fejemet ingattam.
- Csak szeretnéd. – Vágtam vissza és mivel véget ért a vizsgálat és letöröltem magamról a gél szerű anyagot, ami a hasamat borította be, öltözködni kezdtem.
- Az apja? – kérdezte Tamás.
- Fogalmam sincs. Lehet éppen edzésen van, vagy… nem tudom, de nem is érdekel. – Néztem szigorúan a szemébe és reménykedtem nem fogom elsírni magam, és mivel Kamillának mosdóba kellett mennie már ketten voltunk a vizsgálóban, így Tamás sokkal komolyabb hangra váltott.
- Mia ne csináld ezt. Látom rajtad, hogy nem jól vagy.
- Semmi közöd hozzá – vágtam rá. Én is tudtam, hogy nem vagyok jól. Éreztem a kimerültséget, mint testileg, mint lelkileg. De nem panaszkodtam. Én nem Dávid voltam…
- De igenis van. – Jött közelebb és megfogta a kezem. – Igenis van, mert…
- Mert miért? Az orvosom vagy.
- Annál azért kicsit több.
- Nem vagy már más csak az orvsom Tamás. Semmi közöd nincs hozzám, és…
- Szeretném, ha lenne. A gyerekedhez. Hidd el én komolyan mondtam azokat, amiket mondtam neked. Hogyha ez a focista nem akarja, akkor szívesen felnevelem veled. Hidd el!
- Nem kell sem Dávid sem pedig a te segítséged, és most mondd meg, mennyi a vizsgálat ára és már itt sem vagyok.
- Nem kell érte fizetned. – Nézett a szemembe, majd megsimogatta az arcomat, amitől furcsa borzongás járta át a testemet. Hiába, a terhesség alatt nagyon ki van éhezve egy nő a szexre.
- Igen is kell! Én is, csak egy vagyok a sok páciensed közül. Nem szeretném, ha kivételeznél velem. Így is furcsa a helyzet, de nem kell ennél kellemetlenebbé tenned. Az elején azt mondtad, profin fogsz viselkedni…
- Sokkal többet jelentesz nekem, mint bárki más – mosolygott. Felsóhajtottam. Nem is erről volt szó… Vagyis nem teljesen, erre bevág egy ilyen mondatot. Komolyan sírni tudnék.
- Na persze, ezért is csaltál meg, nem? – Néztem kék szemébe szúrós pillantással. – Szóval akkor mivel jövök? – tettem fel újra a kérdést, mire nem szólt semmit csak megcsókolt.
Egy pillanatra lefagyva álltam, majd ajkaim örömmel fogadták az ostromot. Halkan belenyögtem a szájába, mire közelebb húzott magához, s felültetett a vizsgáló ágyra és a felsőmet kezdte el kigombolni, miközben a nyakamat csókolgatta. Lehunyt szemekkel élveztem, amire a testem vágyott, de valahol az agyam hátsó zugában, tudtam, hogy nem kellene. Ő az exem, szerelmes vagyok Dávidba és terhes vagyok tőle. Mégsem állítottam le, mikor feljebb tolta a szoknyámat és félre tolva az alsóneműmet, belém hatolt. Csak felnyögtem az ismerős, borzongatós érzésre, s megemeltem az alsó részemet, amire mind a ketten felsóhajtottunk. Tamás csak lökött, s próbált sietni, így nem szóltam, hogy kényelmetlen a helyzet, csak kiszerettem volna élvezni, hogy ennyire akar engem és a testem is megakart könnyebbülni. Halkan lihegtem, csak pár pillanat kellett volna, hogy elélvezzek, de az ajtóból Réka hangját hallottam, amitől egyből mind a ketten lefagytunk, Tomival. A hármasunk csak állt egymásra bámulva, míg Kami meg nem szólalt.
- Anya, mit csinálnak Miáék? – kérdezte Kamilla és erre mindketten szétváltunk és a ruhánkat kezdtük igazgatni.
- Kint megvárunk. – Húzta ki a kislányt barátnőm én pedig égő vörös fejjel Tamásra néztem.
- Ezt miért kellett? – suttogtam. Szégyelltem magam. Nem tudtam miként kellene kezelnem ezt a helyzetet, csak minél előbb elakartam tűnni mindenki szeme elől.
- Mintha te nem akartad volna.
- Terhes vagyok és szex mániás… szóval… - Lihegtem miközben a ruhámat igazgattam. – Szegény Kamilla. – Csóváltam a fejem, de Tamás csak mosolygott. – Mit mosolyogsz basszus? Hogy fogom ezt én kimagyarázni egy ennyi idős gyereknek?
- Megoldod. Mellesleg ha gondolod akár be is fejezhetnénk – súgta a fülembe, de mielőtt újra elkapott volna a hév, előkaptam a tárcám, majd kivettem belőle egy magasabb értékű bankjegyet és az asztalára tettem.
- Köszönöm a vizsgálatot. – Néztem mélyen a szemébe és kisétáltam az ajtón. Az úton sem Réka sem én nem mertem előhozni a témát. Fogalmam sincs mit magyarázott Kamillának, de a kislány sem érdeklődött arról mit látott a vizsgálóban, aminek nagyon örültem, hiszen lövésem sem lett volna mit mondok neki. Réka lerakta a kislányt majd engem is hazafuvarozott.
- Nem jössz be egy kávéra? – Tettem fel félve a kérdést és próbáltam kerülni vele a szemkontaktust.
- Mert akkor elmagyarázod, hogy mi volt ez az egész, amibe a lányom is belelátott? – kérdezett vissza cseppet sem kedves hangon.
- Sajnálom, fogalmam sincs mi volt ez. – Néztem rá és tényleg így gondoltam. – Réka nem terveztem azt, hogy Tamással azt fogom csinálni. Főleg nem egy vizsgálóban és…
- De mégis megtetted! – kiabált rám mérgesen. Lesütöttem a szemeimet, nem mertem ránézni. Tényleg szörnyen éreztem magam.
- Mostanában eléggé kivagyok, a hormonjaim tombolnak, én pedig egyre jobban kívánom egy férfi érintését és figyelmét és…
- A szexet – állapította meg, mire bólintottam.
- Egy idióta vagyok, de mit kéne, tegyek?
- Fogalmam sincs, de nem volt könnyű Kamillának elmagyarázni.
- Mit mondtál neki? – tettem fel a kérdést, amire, azóta kíváncsi vagyok.  
- Azt, hogy Tamás megvizsgálja a babádat belülről – mondta, erre hangosan nevetnem kellett.
- Azt a kurva! – visítottam. Alig kaptam levegőt annyira nevettem. Réka csak bosszúsan nézett rám, ezért abbahagytam.
- Jó, basszus, semmi nem jutott eszembe és mivel a sztetoszkóp is éppen a hasadon volt, hát… mondanom kellett valamit és az jutott eszembe.
- Jézusom! Sosem találnék ki ilyen – nevettem még mindig. - Imádlak. – Öleltem át mikor kiszálltam a kocsiból.
- Én is, és nagyon vigyázz magadra!
Adtam neki még egy puszit, majd befelé igyekeztem, mikor egy dobozt pillantottam meg az ajtóm előtt. Sehova nem tudtam tenni, hiszen nem vártam csomagot, de mikor becipeltem (ami valljuk be állapotosan eléggé nagy idiótaság volt tőlem),  egy apró levélkét találtam a doboz tetején. A levélben ez állt:

„Drága Mia. Már jó rég nem beszéltünk, és sokat törtem a fejem, mit is kéne, mondjak. Rengeteget gondolok rád, és sajnos még annál is többet, de amit mondtam azt megmondtam. Nem változtathatok az életemen miattad, vagy miattatok!?
Hétfőn indul a gépem Olaszországba, így a Decembert már ott töltöm, hiszen a téli felkészülés miatt jó lenne összeszoknom a csapattársaimmal, hogy a tavaszi idényt már megszokott, baráti társaságban tudjam kezdeni. Szeretném, ha nem egy seggfejként gondolnál rám, és hogy lásd mennyire figyeltem arra, amiket mondtál, fogadd ezt a kis ajándékot.

Üdv: Dávid

UI.: Lesz egy búcsú bulim most szombaton, a helyszínt még nem tudom, viszont ha szeretnél eljönni, akkor, jelentkezz. Jó lenne találkozni még utoljára. Vigyázz magadra!”


Feltéptem a dobozt, amiben egy görögdinnye és egy csodálatos karkötő volt. Csak könnyes szemekkel bámultam az ajándékot. Tényleg figyelmes egy faszkalap.

2016. december 10., szombat

12. fejezet - Egyedül maradsz a farkaddal!

12. fejezet

Egyedül maradsz a farkaddal!


Mindig úgy gondoltam, hogy lesz egy férjem, később gyerekeket szülök neki. De az soha nem fordult meg a fejemben, hogy terhes leszek, egyedülállóként, egy focistától, aki kedvel, de nem szerelmes belém. Nem ez volt az álmom. Ezt pedig most fogtam fel, mikor kézen fogva sétáltunk a bárszékekhez, Dáviddal. Mosolyogtam, kedves voltam, reménykedtem, mégsem tudtam mibe kapaszkodni. Tisztában voltam vele, ha holnap elmegyünk innen, vége lesz. Nem azért, mert ő nem fog keresni, hanem mert én nem tehetem magam tönkre. A pár nappal ezelőtti elhatározásom, miszerint megszerzem ezt a férfit, elillant. Nem akarhatok olyan embert, akinek nem kellek, mert bármennyire éhezem Dávid minden figyelmére, nem kell, ha már valami emberit kicsikarok belőle, az a gyerekével kapcsolatos legyen…
Merengésemből az újabb csattanás ébresztett fel, hiszen a férfi elé újabb feles került, nem is tudom már hányadik. Töménytelen mennyiséget ivott meg, míg csak bámultam rá. Nem mintha érdekelt volna, de terhesen nem én akarok az a személy lenni, aki egy részeg palit pesztrál. Főleg, hogy nem ismertem annyira, hogy milyen hatással van rá az alkohol, viszont reméltem, semmi agressziós tünet nem jön elő.
- Nem jössz velem táncolni? – kérdezte mosolyogva, bólintottam. Csak mozogtunk, belefeledkezve egymás testébe, mikor újra elkalandoztam és eszembe jutott az első pillanat amikor megláttam. Ha akkor tudtam volna, hogy ez lesz belőle vajon akkor is rá mosolyogtam volna? Tűnődtem és mikor felnéztem rá ő pedig gyengéden megcsókolt azonnal igent feleltem saját magamnak.
- Jól érzed magad? – kérdezte mikor egy kicsit kifulladva huppantunk le az asztalunkhoz.
- Persze.
- Nincsenek már rosszul léteid? – Fogta meg a kezem aggódva. Elmosolyodtam a kedves gesztuson és az érdeklődésén, majd válaszoltam: - Nincsenek már… lecsengett ez az időszak szerencsére. Most csak mindenféle furcsa dolgokat eszek, és megkívánok olyan ételeket is, amiket alaphangon utálok.
- Miket? – nevetett. Látszott rajta, hogy érdekli mi van velem. Ez volt az első alkalom, mikor nem csak általánosságban kérdezett rólam, hanem a terhességemmel kapcsolatban is. Bármennyire is tagadtam, nagyon elérzékenyültem ezen. Mosolyogva próbáltam a könnyeimet visszatartani, így inkább gyorsan feleltem a kérdésére: - Például a Nutellás savanyú uborkát – mondtam, mire Dávid felnevetett. – De tényleg! Tudom, hogy furcsa, de valahogy ezt érzem, és… hát nem tudom. Másik ilyen a dinnye, amit a mostani időszakban eléggé nehéz beszerezni frissen.
- Igen, ősszel nem sok friss dinnye van, de ha szeretnéd, minden nap egy nagy görögdinnyét fogok lerakni az ajtód elé. – Nézett bele mélyen a szemembe. – De most ha nem haragszol ki kell mennem.
A válaszom csak egy bólintás volt, mikor a férfi nm volt sehol. Boldognak éreztem magam, azon felül is, hogy Dávid közölte velem, semmiképp nem akar kapcsolatot. Nem érdekelt, mert eddig is fejlődött. Bármilyen érzelem, több mint a semmi. Reménykedtem, hogy ha megszületik a babánk, legalább vele törődni fog, mert magamat védhetem, míg képes vagyok rá, de a gyerekünknek apa kell.
A pult mellett álldogáltam, az alkoholmentes koktélomat iszogattam, s az órát néztem, de már el tellett negyed óra és Dávid sehol nem volt. Kezdtem aggódni, hátha valami baja esett, vagy valaki belekötött, s nem tud szabadulni. Próbáltam elindulni a tömegben, de alig tettem pár lépést meg kellett kapaszkodnom a pultban, mert megszédültem. Egy pillanatra lecsukódtak a szemeim, zihálva vettem a levegőt és próbáltam a kezeimmel megtartani magamat.  
- Jól van? – Lépett oda hozzám egy negyvenes férfi. Jól nézett ki, édes mosolya volt és puha kezei, amik a derekamat ölelték körbe, míg segített felülni egy bárszékre.
- Persze, köszönöm – mosolyodtam el egy pillanatra, majd elkapott a hányinger, így szorosabban markoltam a bárpultot. 
- Egy állapotos asszony így egyedül? – Nézett végig rajtam felhúzott szemöldökkel. Még itt sem tűnt el teljesen a mosolya, bár a rosszallás látszott a tekintetében.
- Nem vagyok egyedül csak a partnerem… - mondtam és ekkor bent akadtak a szavaim. Dávid jött be a terembe, mögötte pedig egy barna hajú nő. Hétvégi párom a ruházatát igazgatta, míg a nő hajával volt elfoglalva, majd egy titkos mosolyt váltottak egymással, ezek után pedig Dávid fapofával és nagy mosollyal az arcán lépett oda hozzám. Úgy gondoltam nem szólok arról mit láttam, és lehet, hogy az én feltételezésem rossz és nem dugta meg a csajt a mosdóban csak egy ismerőse volt. Persze áltathattam magam. Tudtam, hogy mi történt. Tisztában voltam vele, hogy engem is megdugott tíz perces ismerkedés után. Ettől majdnem lefordultam a székről, de az idegen újra utánam kapott. Könnyes szemekkel mosolyogtam rá, s újra megköszöntem a kedvességét.
Csukott szemekkel, lehajtott fejjel próbáltam megnyugodni és nem itt összeomlani. Tudnom kellett volna, hogy a kedves gesztusok mögött nem rejtőzhet semmi valódi. Felém és a gyermeke felé sem. Tudtam, hogy igazam volt: holnap kilépünk innen, s vége. Nem foglalkozhatok tovább vele. Ha keres a továbbiakban, megbeszélhetjük mi lesz a döntése a babával kapcsolatban, de az életemben nem lehet többé helye. Ezek után, mégis hogyan? Hiszen ócskának és elhasználtnak érzem magam, pedig nem is a párom. Nem tudnék megbízni egy ilyen emberben… Soha.
- Uram, a kisasszony majdnem rosszul lett – szólt még mindig idegesen az idegen férfi.
- Mia, hozzak egy pohár vizet? – kérdezte Dávid, hangjából sütött az aggodalom, de én rá sem bírtam nézni. Legszívesebben faképnél hagytam volna, ahogy ő tette azt nem is olyan régen, velem.
- Nem… Semmi bajom, csak a keresésedre akartam indulni, mert sokalltam, hogy eddig vagy távol.
- Bocsánat, csak egy ismerősömmel találkoztam kint az aulában – szólt én pedig megnyugodtam egy pillanatra. Aztán beugrott a cinkos tekintet, valamint a ruhaigazgatás és rájöttem: teljesen hülyének néz. - Ha szeretnéd, visszamehetünk a szobánkba. Már amúgy is későre jár.
- Kérlek – morogtam. Újra elrebegtem egy hálás köszönetet az idegennek, majd Dávidba karolva felsétáltunk a szobánkba. Külön-külön letusoltunk, majd bebújtunk a nagy franciaágyba. Dávid felém fordulva simogatta az arcomat, ajkaimat, lehunyt szemeimet, mire felsóhajtottam. Jóleső borzongás járta át az egész testemet. Nem voltam buta: ez a búcsú, mind a kettőnk számára.

Másnap a reggeli után pakoltunk is, mert a szobát sajnos délelőtt tízig kellett elhagyni. Szerettem volna még egy kicsit lubickolni valamelyik medencében, de mivel pénteken leléptem még sok papírmunkát kellett megcsinálnom otthon. A kocsiban ültünk már, mikor Dávidra néztem és így szóltam: - Köszönöm, hogy eljöttél velem, hogy kedves voltál és törődtél velem. Remélem nem tartasz teljesen idióta ribancnak, akinek a pénzed kell, ha mégis, akkor sajnálom. Ennél többet tényleg nem tudok adni. Ez vagyok én. – Rántottam meg a vállaimat hetykén, pedig rettentően nehéz volt így viselkednem. Minden tagom feszült volt, a vállaim sajogtak, a fejem fájt és újra korgott a gyomrom.
- Gondolkodtam, Mia.
- Igen, és mire jutottál? – Érdeklődtem és a hangom izgatottan csengett. Buta liba! Esküszöm, ha hazaérek, kiölöm magamból a reményt. Hát nem én döntöttem el, hogy nem akarok tőle semmit? Nem volt elég még? Hogy lehetek ilyen? Hiszen tegnap világosan elmondta: nem akar tőlem semmit, még ha kedvel, akkor sem. Főleg nem akar a biztos pontom lenni, ami elengedhetetlen lenne a számomra. Akkor mégis miért izgulok most ennyire? Pedig este eldöntöttem: vége.
- Ez nekem nem fog menni. Sajnálom… - hebegett. - Én… - habogott. -  Szóval… Neked jobb lenne, ha Tamással lennél. Ő már megbánta a dolgokat, én pedig nem igazán vagyok egy apa jelölt, vele ellentétben. Mesélted, hogy felvállalná a gyereket, így mindenki jól járna: te, én, a baba és Tamás is.
- Legfőképpen te, ugye? Akkora egy állszent paraszt vagy, Dávid! El sem tudod képzelni miket gondolhatnak a hátad mögött a barátaidat, csak nem merik a szemedbe mondani. De hidd el nekem, mindenki ezt gondolja. Egy utolsó mocskos bunkó vagy. Aki nem képes semmire, egy érzést sem tudsz megfogni és a magadévá tenni, nem is értem, édesanyád hogyan képes elviselni téged. Soha nem lesznek unokái, sem mennye, de még abban sem lehet biztos, hogy ha távozik a világból, te képes leszel e boldogságot érezni, nélküle is! Lehet, hogy kívülről megnyerő a külsőd, de belül nem vagy más csak egy kisgyerek, aki fél az apja árnyékától! Nekem pedig itt telt be a pohár. Nem akarlak már se megszerezni, se apának, párnak, de még barátnak sem. Inkább nőjön fel úgy a gyermekem, hogy nincs apja, minthogy te legyél az!
- Mia, ugyan! Fejezd be a hisztit! Mind a ketten tudtuk, hogy csak hazudtam, mikor meg akartalak ismerni. Nem kell mindent a fejemhez vágni, főleg anyát nem kellene belekeverned! – csattant fel. Morogva kértem elnézést, hiszen ez jogos volt. De attól még igaznak véltem a mondandóm, csak nem akartam ennyire megbántani őt.
- A tegnap esti csaj hogyan került a képbe? – kérdeztem suttogva. Visszafogtam a könnyeimet, otthonra tartogattam őket. Magányosan akartam elsírni a maradékot, utána pedig kiűzni minden Dávoddal való gondolatomat a tudatomból.
- Tessék? – Nézett rám, és kicsit mintha meglepődött volna.
- Terhes vagyok, de nem hülye. Láttam, hogy néztél rá, amikor visszajöttél a terembe. Megdugtad a mosdóban vagy akárhol miközben velem voltál – ordítottam teljes decibellel. Rettentően mérges voltam rá, magamra és a helyzetre is. Este döntöttem, hogy végeztem vele a mai nappal bezárólag, de valahol mélyen reménykedtem, hogy nem hagy el és próbálkozik. Pedig tudtam, hogy nem fog, ha nem én hagyom el, akkor még rosszabb lesz és addig játszik velem, míg megteheti…
- Mia értsd meg...
- Nem érdekel! Egy éjszakát sem bírtál ki anélkül, hogy más lánnyal ne lettél volna együtt...
- Veled is lefeküdtem.
- Az más… Most érezzem magam megtisztelve, hogy hajlandó voltál ágyba vinni engem is? Hogy volt pofád ehhez is? Várj, nem is akarom hallani, tudom már: mert egy barom vagy, akinek csak a farka fontos és a karrierje. Aztán? Mi lesz később? Amikor egyedül maradsz a farkaddal? Nem leszel mindig fiatal!
- Nem tudok megváltozni. Meglátok egy nőt és puff… ez az életem. Sajnálom. Jobb, ha egy darabig nem beszélünk és nem is találkozunk. A vizsgálatot megcsinálod, ha akarod. Nem kötelező semmi, már tudom, hogy te nem csapnál be… Szóval felvállalom. – Nézett rám komolyan mikor már a házam előtt álltunk. Kiszálltam az autóból. Belül valami összetört bennem, fájt. Megbocsáthatatlanul égett bennem a harag és a csalódás keveréke. De legfőképpen a reménytelen szerelem mardosta belül a lelkemet. Szerettem volna még ordítani vele, egy csókot, utolsó ölelést, minden érintést, utoljára. Mégsem csináltam semmit, csak álltam a letekert ablak mellett és néztem rá. – Szép hetet és vigyázz magadra és a babánkra!
- Értesítelek, ha megszületett – motyogtam. Szomorúan bólintott, majd továbbhajtott. Abban a kocsiban volt minden, amire valaha vágytam: szerelem, barát, pár és a gyermekem édesapja.
Hope Land of Grafic